HTML

Vasárnap kettő

Ami vasárnap délután kettő körül (ki)sül.

Friss topikok

Linkblog

Rózsaszín csirke

2009.11.24. 22:28 Anna K.

Fogj egy csirkemellet és szeleteld fel hosszú, vékony csíkokra. Keverj össze 1-2 deci olívaolajat a következő fűszerekkel: 2 fej szétnyomott fokhagyma, sok bors, kevés só, szerecsendió, kakukkfű. Ezzel öntsd le a csirkecsíkokat és jól dörzsöld be, keverd össze. Hagyd állni valamennyit (nekünk fél óránk volt).

Süsd ki a csirkecsíkokat serpenyőben: egyszerre csak keveset tegyél bele, hogy nehogy túl sok levet eresszen és megfőjön. Ami már megsült, tedd át egy nagy lábasba. A végén nem kell ráönteni az összes olajat, elég annyi, amennyi rajtamaradt a húson. Az olajban sült fokhagymadarabokat viszont érdemes átmenteni a lábasba.

Mikor mind megsült, tedd a lábast a tűzre és önts rá 4 dl főzőtejszínt, majd egy nagy adag hámozott és kockákra vágott paradicsomot (mi lusták voltunk, konzervet vettünk). Főzd kb negyed óráig, majd tálald spagettivel (valószínűleg tagliatellével jobb lett volna, de az nem volt itthon).

Az eredmény: rózsaszín :) és nagyon finom. Én épp egy rózsaszín elefántos trikóban ültem ebédhez, innen jött a név, ami először rózsaszín elefánt volt, de aztán megsajnáltuk az elefántokat (az indiai elefántogolás után nagyon a szívünkhöz nőttek) és átkereszteltük az ételt rózsaszín csirkére. Így legalább én is hozzájárultam valamivel az ebédhez. Höm.

 

Szólj hozzá!

Kapros csirke tavaszi esőhöz

2008.06.08. 16:35 janper

Sietni kell az ilyen dolgok jegyzetelésével, mivel a madártejes jégkrém elhomályosítja a sós dolgok hangulatát. Maradt majdnem fél kiló egyszerű tehéntúró egy héttel ezelőttről, szerencsés módon nem romlott meg, talán kicsit szárazabb volt, mint ahogy azt elképzelné az ember. Adott még a pár hete kapott csirkemell anyuéktól, a fagyasztóban, s a szándék, hogy vasárnap lévén jó lenne inni egy pohár bort.

Krumplit pucolni általában se idő, se kedv -- rizs, párolt zöldség szokott általában előfordulni. A főtt tésztát a legutóbbi időkig nem nagyon kedveltem mással, mint olasz feltétekkel. Bizonyos tésztafélék azonban jónak bizonyultak csirkecombbal, emiatt úgy gondoltam, hogy ma tagliatelle-vel kellene párosítani a meglévőket.

Akkor röviden:

Először is körülbelül huszonöt deka túrót összekevertem fél deci tejföllel és tizenöt deka reszelt sajttal, rá némi reszelt citromhéj (a citrom maga ugyebár nem tesz jót a tejtermékeknek), bors, kicsi só, sok kapor. Megvártam, míg teljesen kiolvad a csirke - fagyott állapotban szétszedni súlyos vétség, szétesnek a rostok -, majd próbáltam körülbelül 1.5-2 centi vastag szeletekre szelni, aztán ezeket még meglékeltem, és beletömködtem a fenti túrós, sajtos keveréket. Fogpiszkálóval össze lehet tűzni, hogy ne essen szét. A csomagokat tepsibe raktam, megöntöztem egy hajszálnyi borral, tejszínnel, olivaolajjal, még egy kis reszelt citrom, bors és még valami került rá, amire nem emlékszem. A maradék túrót és reszelt sajtot a húsok tetejére kentem, lefedtem alufóliával, és 180 fokos sütőbe raktam. Körülbelül 30 perc után levettem az alufóliát, hogy sűrűsödjön a szaft, amiből - a húsok kivétele után - kis plusz tejszín hozzáadásával sűrű, olajos szósz készült. Ezt öntöttem a kész tagliatelle-re, hogy ne ragadjon össze.

Menetközben eltörtem egy üveg Tokaji Muskotályt és egy borospoharat. A tokaji helyett vett Taschner borból (2006) nem lehetett kioperálni a dugót, mert foszlott - tessék óvakodni tőle.

Szólj hozzá!

Címkék: csirke túró tészta tagliatelle töltött kapor

süti beállítások módosítása